Szeretettel üdvözöllek a weboldalamon!
Lélekwellness
Szolgáltatásaim egyszerre táplálják az elméd, tested és lelked. Olyan közeget teremtenek, amely által a lelked karon fogja a szellemedet ezáltal a tested is jól érzi magát. Neked szól a lélekwellness programom, ha nagy rajtad a nyomás anyaként és nőként, szeretnéd Te is elsajátítani azt a stresszmentes, gondoskodó és hivatásában is sikeres női szerepet, amely által te magad is képes leszel megtapasztalni azt a benned rejlő erőt, ami elindít téged a változás útján. Így azt az életet élheted, amit igazán megérdemelsz.
Részletesen az életemről itt olvashatsz.
Szolgáltatásaim
Ingyenes Program (60 perc)
Szeretettel várlak az ingyenes programon, amennyiben szeretnél tenni azért, hogy a szívbéli vágyad mihamarabb megvalósuljon. Ehhez segítségül hívjuk az Univerzális Intelligencia erejét, támogatását , így ezután könnyebben tudod a gondolataid segítségével megteremteni életedben mindazt, amit szeretnél.
A program első részében egy csakratisztító meditáció keretében – lehetőséget kapsz arra, hogy a mindennapi problémáidtól eltávolodj, azokat elengedd és megtisztulj testi-lelki-szellemi szinten.
A második lépésben egy olyan egyszerű manifesztációs meditációban vehetsz részt, ahol az elképzelt szívbéli vágyadhoz pozitív érzéseket kapcsolsz. Ezzel a gyakorlattal képes leszel aktiválni az elméd teremtő erejét. Így tud az Univerzális Intelligencia a leghamarabb válaszolni a kérésedre.
Az utolsó lépés során a Teremtő támogatását kérjük ahhoz, hogy az elmédben a pozitív érzelmekkel átitatott képsorozat energiája megerősödjön és ez segít téged abban, hogy mihamarabb elérd a célod.
A program kb. egy órás.
Amennyiben felkeltette érdeklődésed a program, írj nekem a hmcrelax@gmail.com oldalra és küldöm a részleteket.
Teljes Relax Kezelés (60 perc)
A kezelés során nagyon kellemes, lágy érintés hatására a testedben letárolódott feszültség elkezd kioldódni, a tested-lelked-szellemed nagy mértékben képes ellazulni. A finom érintés a testedből nem ellenállást vált ki, hanem finoman támogatja annak harmonikus működését, a feszültség elengedését fizikai, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ebben a támogató közegben a tested képessé válik arra, hogy elengedje azt a feszültséget, amit eddig hónapokon, éveken vagy esetleg évtizedeken át tárolt. Ezáltal pedig a teljes potenciálját arra tudja fordítani, hogy ismét felszabadultan, – feszültségtől mentesen – ezáltal energikusan működhessen. A kezelés kényelmes ruhában történik.
Ha túl sokat görnyedsz, vagy ülsz a számítógép előtt, ha úgy érzed, hogy túl nagy az elvárás a munkahelyeden és otthon is, és emiatt sokszor tapasztalod a stresszt, szorongást, ha a stressztől az izmaid feszültek lesznek, esetleg az állkapcsod is befeszül, ha előfordul, hogy pánik tör rád, vagy migrén gyötör, ha sokat sportolsz vagy épp ellenkezőleg nincs időd mozogni, ha izületi vagy mozgásszervi panaszaid vannak, ha menstruációs- vagy nőgyógyászati problémákkal nézel szembe vagy kisbabát szeretnél, ha emésztési problémákkal küzdesz, akkor adj egy lehetőséget magadnak, hogy a kezelés során megtapasztalhasd a teljes ellazulást, azt, hogy tested-lelked megpihen. Engedd meg magadnak, hogy felfedezhesd, milyen érzés az, amikor az agyad nem agyal. A kezelés eredményeként ellenállóbb leszel a stresszel szemben, a meglévő tüneteid enyhülhetnek kisebb vagy nagyobb mértékben és hosszú távon az így felszabaduló energiatöbblet pedig hozzájárul vitalitásod fokozásához.
Holisztikus Mentális Coaching (HMC)
4 Lépésben
Átfogó, szellemi coaching. De mit is takar ez?
Veled is előfordult már az, hogy
- valamit szerettél volna elérni, de az mégsem sikerült?
- a lehető legtöbb energiát tettél bele tudatosan, de mégis kudarcot vallottál?
- a kapcsolataid/egészséged/pénzügyeid nem úgy alakultak, ahogyan szeretted volna, bár te mindent megtettél érte?
- egyszerűen nem érzed magad sikeresnek abban, amit csinálsz?
- belefáradtál a kudarcokba és nem tudod, hogy mihez kezdj?
Ilyenkor valószínűleg Te is kétségbeesel és elkezdesz válaszok után kutatni. Hogy miért történhetett ez? Hiszen Te mindent megtettél. A válasz az, hogy az agyunk az olyan, mint egy szuperszámítógép: egészen kicsi korodtól kezdve elkezdi magába táplálni azokat az információkat, amiket hall. Ezen információk alapján és a Veled történt események alapján elhiszel magadról bizonyos dolgokat és adott szituációban következtetéseket vonsz le, amelyek nem feltétlenül igazak. pl. Ha a szüleid nem vették meg neked álmaid babáját, akkor Te elhihetted magadról azt, hogy nem érdemled meg, mert nem vagy elég jó.
Ezek a következtetések egy komplett rendszerré, egy ún. hitrendszerré állnak össze benned. Ezek erősen gátolhatnak téged abban, hogy az életed különböző területén elérd a céljaidat.
Felvetődhet a kérdés, hogy hogyan lehet a HMC program segítségével a gátló negatív hitrendszereidet megváltoztatni?
1. lépés Asszociációs kártya (60-90 perc online)
2 pakli kártyából kell kiválasztanod 3-3-at, az egyik pakli csak szavakat tartalmaz, a másik csak képeket. Így 3 képet és 3 szót választasz ki a sok kártya közül, de mindig azt, amivel épp dolgod van. Az első szó az első képpel, illetve a második szó a második képpel együtt írja le azt a szituációt, amellyel már régóta küzdesz, mert nem tudod megoldani, feloldani és ettől szenvedsz. A kártyák segítenek rálátni, illetve felismerni a múltadban gyakran előfordult – számodra nagyon is – stresszes szituációkat, helyzeteket, amelyeket eddig nem sikerült megfelelően kezelned. Ezek problémát okoztak, illetve okoznak neked, ám ezt – talán – egyáltalán nem is érzékelted eddig annak. Csak azt tapasztalhattad, hogy nem haladsz előre az életedben, a kapcsolataid nem úgy alakultak, ahogy szeretted volna. Azt azonban eddig nem tudtad, mit is kellene tenned a változás érdekében. A harmadik szó-, illetve képkártya abban segít, hogy megmutatja a megoldáshoz vezető utat (is). Az asszociációs kártyákkal történő munka után sokkal könnyebben tudsz majd szembenézni az eddig megoldhatatlannak tűnő problémával és elindulsz a változás útján. A kezelés 60-90 perces, ülő helyzetben, teljesen ellazult állapotban online történik a google meet alkalmazás használatával.
2. lépés Probléma feloldása vezetett meditációban (60-90 perc online)
Az agyunk képekben gondolkodik. Így tárolja el az emlékeket, élményeket is, de a negatív tapasztalatokat is. Ezért van az, hogy éjszaka álmunkban képeket, álmot látunk. Ha az elmédnek a képek segítségével megmutatod, hogy van megoldás egy adott problémára, akkor innentől kezdve már nem fog nyomasztani az a súlyos teher, ami eddig a vállad nyomta. Ebben a helyzetben pedig könnyen rá fogsz jönni a megoldásra, hiszen innentől kezdve már nem a problémára, hanem a megoldásra fókuszálsz. Az a szellemi energia, amit az elméd eddig arra használt, hogy a problémádon kattogjon, az most felszabadul és ezáltal Te sokkal energikusabbnak, pozitívabbnak fogod érezni magad, sokkal optimistább leszel és könnyebben rájössz a megoldásra. A kezelés 60-90 perces, ülő helyzetben, teljesen ellazult állapotban online történik a google meet alkalmazás használatával.
3. lépés Hitrendszer feloldása vezetett meditációban (60-90 perc online)
A negatív hitrendszered érzelmi lenyomata 3 gyermekkorban megtapasztalt eseményhez kötődik. Ezek a tapasztalatok jelölik ki az irányt, hogy gyermekkorodtól kezdve az életed bizonyos területein milyen jellegű tapasztalatokban lesz részed: ugyanis ugyanolyan érzelmi energiájú eseményekkel találkozol életed későbbi éveiben is, mint gyermekkorodban.
Amikor a saját belső világodra koncentrálsz, akkor abban a belső csendben felfedezheted, hogy alapvetően milyen programok határozzák meg az életed. Ebben a vezetett meditációban megláthatod, hogy hogyan vannak rád hatással, anélkül, hogy tudatosan tudnál róluk. A támogató, segítő térben pedig tudatosan tehetsz azért, hogy elengedd ezeket a negatív hitrendszereket: felismered azt, hogy a gyermekkorodban veled megtörtént események közben milyen negatív következtetést vontál le magadra nézve és ennek következményeként milyen negatív döntést hoztál meg, amely azóta is hatással van rád. Onnantól kezdve, hogy tudatosan rálátsz ezekre az eseményekre és a közben meghozott döntéseidre, ezek már nem lesznek hatással rád, semmivé válnak, feloszlanak, mint a köd a reggeli napfényben. Ezután életedben elkezded megtapasztalni azt, hogy az adott életterületedről az addig láthatatlan akadályok hirtelen eltűnnek és életed ennek következményeként sokkal sikeresebb, boldogabb, könnyedebb lesz. A kezelés 60-90 perces, ülő helyzetben, teljesen ellazult állapotban online történik a google meet alkalmazás használatával.
4. lépés Hitrendszer érzelmi lenyomatainak oldása vezetett meditációban (60-90 perc online)
Miután ráláttál arra, hogy milyen mélyen berögzült negatív hitrendszer határozta meg eddig az életedet, lehetőséged nyílik arra, hogy egy támogató térben vezetett meditációban feloldd azt a fájdalmat, amit gyermekkorod óta magaddal cipelsz. A saját belső világodban kialakított térben képes leszel megbocsátani azoknak az embereknek, akik azokban a múltbeli szituációkban fájdalmat okoztak neked. A Felsőbb Éned támogatásával, segítségével oldódik a benned lévő fájdalom, képes leszel azt elengedni, Te és a benned élő gyermek kapcsolata újra harmonikus lesz és szeretettel kapcsolódtok egymáshoz. Ezáltal Te pedig képes leszel elengedni azt a negatív érzelmi energiát, ami eddig gátolt abban, hogy boldog, harmonikus életet élj. Mivel a benned lévő fájdalom már feloldódott, innentől kezdve az életed sokkal könnyedebb, vidámabb lesz és boldogabb megtapasztalásokban lesz részed, mint eddig. A kezelés 60-90 perces, ülő helyzetben, teljesen ellazult állapotban online történik a google meet alkalmazás használatával.